Gyógyír északi szélre
Daniel Glattauer könyvének azonos (fenti) című színházi változatát néztük meg a
minap. Magával ragadó a történet. Elég egy-két eltévedt e-mail és elindul egy egyre több érzelmet megmozgató izgalmas levelezés, amiben megjelenik az intimitás és a tőle való félelem is. A darab Popper Pétert juttatta eszembe: a kapcsolataink minden esetben egymásnak ellentmondó érzésekkel járnak (ezt hívják ambivalenciának, ha pedig kettőnél több érzés van, akkor polivalenciának), az ember pedig akkor felnőtt, ha ezt el tudja viselni és ezért a feszültségért nem akarja megbüntetni a másikat.
Sokat tanulok a klienseimtől. Egyikőjük mondta egyszer, hogy az intimitás megöli a szerelmet. Az intimitás alatt nem szexet értett, hanem azt a helyzetet, amikor két ember pózok nélkül tud együtt lenni és spontán módon önmagát adni. A szerelem lényege a rejtélyesség, az izgalom, az intimitásé pedig a biztonság, amit, ha nem tárgyalnak, alkotnak, beszélnek újra és újra, könnyen unalmassá válik.
Ha egy kapcsolatban elmarad ez az újraalkotás, megjelenik a neheztelés, elégedetlenség, és könnyen kicsap egy harmadik fél irányába. A folyamat egész ártatlanul kezdődik. A megélt élmények és az általuk gerjedő érzések idővel könnyen önálló életre kelnek és maradandó nyomot hagynak minden félben és magában a kapcsolatban is.
